Insana: Az Egyesült Államok nem engedheti meg magának az első adókedvezményt, nem beszélve a Trump új, titokzatos $ 100 milliárd tervéről a gazdagok számára

„Ne mondjuk, hogy igen” – ezt az idézetet gyakran használtuk, amikor felnőttem. Ma egyértelműen el kell mondanunk Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszternek, akinek új adócsökkentési terve van, amely alkotmányosan megkérdőjelezhető.

A 100 milliárd dolláros lopakodó terv, amely a tőkenyereség-adót az inflációval indexelné, egy újabb, fedezetlen adócsökkentés, amely csak a gazdagok számára előnyös, ahogy a tavalyi hatalmas adóátalakítás is csak a vállalatok számára.

Az adócsökkentés buzgói ismét azzal érvelnek, hogy a tőkenyereség-adó ilyen mértékű csökkentése, amelyet a Kongresszus jóváhagyása nélkül is életbe léphet, megtérül. Ugyanezt állították, amikor tavaly elfogadták a költségvetést pusztító adócsökkentést.

A kínálati oldali közgazdasági tömeg állandó hangoztatása ellenére a hatalmas társaságiadó-csökkentés nem térül meg. Éppen ellenkezőleg. A Bureau of Economic Analysis kimutatta, hogy a társasági adóbevétel a szövetségi bevétel 1.3 százalékára zuhant, közel 75 éves mélyponthoz.

A Pénzügyminisztérium a vártnál sokkal gyorsabb ütemben vesz fel forrásokat az idén, hogy fedezze a növekvő költségvetési hiányt, amely hamarosan eléri az 1 billió dollárt.

A jelenlegi negyedévben az államkincstár 329 milliárd dolláros hitelt vesz fel, ami 56 milliárd dollárral több, mint az áprilisban becsült összeg, és még nagyobb kölcsönök esedékesek 2018 utolsó negyedévében.

Miért vállaljunk tőkenyereségadó-csökkentést, ha a nagyobb adócsökkentés nem hozott több bevételt, ahogy azt ígértük, sem több munkahelyet vagy magasabb béreket nem hozott létre?

Ismét az az érv, hogy a tőkenyereség-adó csökkentése több üzleti befektetéshez és ezáltal több munkahelyhez, valamint még nagyobb és szélesebb körben megosztott jóléthez vezet.

Nem láttunk bizonyítékot arra, hogy a társaságiadó-csökkentés beváltotta volna ezt a megfoghatatlan ígéretet.

Az adócsökkentések zöme ugyanis a vállalati profitot hizlalta, megduplázta az egy évvel ezelőtti átlagot. A pénzt szinte kizárólag részvény-visszavásárlásra, osztalékemelésre és M&A tevékenységre költötték.

Az alapok kevés, ha egyáltalán nem emelték a béreket, amelyek idén átlagosan csökkentek. A cégek pedig nem használták fel a pénzt munkahelyteremtésre, ami egyébként nem okozott gondot. Az Egyesült Államok gazdaságában 6.6 millió nyitott állás van, szemben a 6.3 millió munkanélkülivel. Munkaerőhiány van, nem munkahelyből.

Aztán ott van az a kisebb kérdés, hogy a Kongresszus beleegyezése nélkül csökkentsék a tőkenyereség-adót. A „pénztárca hatalma” kizárólag a Kongresszusé, nem pedig a végrehajtó hatalomé.

Mindazonáltal a Pénzügyminisztérium – az elnöktől kapott végrehajtási utasításon keresztül – a tőkenyereség-adó csökkentése és a tőzsdei potenciális lövés érdekében léphetne fel, éppen a félidős választások közeledtével. Donald Trump elnök szeret új tőzsdei csúcsokkal dicsekedni.

Ez persze cinikus nézet, de a piac január vége óta többnyire oldalra mozdult, és a vállalati profitok megugrása és a gazdasági számok erősödése ellenére sem mutatott lelkesedést új csúcsok elérésére.

A republikánusok nem futottak a tavalyi adócsökkentési csomag sikerén, mert annak csekély hatása volt az átlagos amerikai háztartásra. Ez a legutóbbi adócsökkentés sem tenné. Bizonyos intézkedések szerint az amerikaiak csak körülbelül 5 százaléka birtokolja az összes részvény és befektetési alap kétharmadát.

Ez az adóterv ismét a gazdagok szopja, amelyet a köztünk lévő szegényebbek finanszíroznak. Ha valóban segíteni akarunk az átlagos amerikaiakon, miközben a költségvetést is tönkretennénk, az adminisztrációnak vissza kellene állítania az összes olyan elvonást, amelyet a vállalati jólét finanszírozására megszüntettek. Legalább az egyéni adófizetők pihenést kapnának.

Mindeközben a növekvő költségvetési hiány hatása – legalábbis finoman – már most érezhető.

Oroszország állítólag eladta szinte az összes amerikai kincstári részesedését. És bár Moszkva sehol sem olyan nagy amerikai kötvénytulajdonos, mint Kína, Japán vagy Nagy-Britannia, a növekvő deficit és a feszült kapcsolatok legalább kettővel az Egyesült Államokat kiszolgáltatottá tehetik a bankrohamnak.

Ha ez megtörténik, a gazdagok valószínűleg tovább fognak virágozni. A kevésbé szerencséseknek azonban sokkal nehezebb dolga van, ha megpróbálják túlélni.

Ahogy az Egyesült Államok egyre inkább rabja lesz a régóta hiteltelen kínálati oldali gazdaságnak és az ezzel járó deficiteknek, ideje megfogadni egy tisztelt egykori first lady tanácsát: „Mondj nemet.”